BÉTA OLDAL
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011

Az újkapitalizmus régi világa

Biztonság, geopolitika és nemzeti mozgástér a globalizáció korában

Olvass bele!
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011
A 20 év után sorozat rendhagyó darabjának tárgya a nemzetközi politika világa, amely a modern történelemben mindig meghatározó módon befolyásolta nemzeti lehetőségeinket. Pontos ismerete, trendjeinek illúziótlan számbavétele híján ma sem mérhetjük be reálisan mozgásterünket. A globalizáció a várakozásokkal ellentétben kiszámíthatatlanabbá tette a nemzetközi politikát; módosította a nagyhatalmi viszonyokat, kitágította a biztonság fogalmát, felerősítette a geopolitikai látásmódot, sok tekintetben megváltoztatta, de nem tüntette el a nemzetállamot. A gazdaságban új világot teremtett, új egyenlőtlenségekkel, miközben a nemzetközi politika mozgatórugói lényegében még a régiek. Az államok ütköző érdekviszonyai megmaradtak, miközben az emberiség az egész civilizáció túlélésének közös kihívásaival kényszerül szembenézni. Ebben a vajúdó világban a Nyugat egyre inkább csak egy a szereplők közül, kiváltképp igaz ez az Európai Unióra. Hazánknak ezzel együtt nem szabad feladnia nyugati kötődéseit, sőt a magyar baloldalnak vállalnia kellene azt a nyugati hagyományokban gyökerező társadalomkritikai látásmódot, amelynek világméretű erősödése nélkül aligha találunk megoldásokat a következő évtizedek halmozódó és egyre feszítőbb problémáira.

További ajánlatunk

A nagy magyar válságkezelés
borító: A nagy magyar válságkezelés>
1 790 Ft
Milyen a jó előadó?
borító: Milyen a jó előadó?>
1 799 Ft
Orbán Viktor fejében
borító: Orbán Viktor fejében>
1 990 Ft
A multik kapujában
borító: A multik kapujában>
1 799 Ft
Pénzügyi elemzés, csődelőrejelzés, válságkezelés
borító: Pénzügyi elemzés, csődelőrejelzés, válságkezelés>
2 690 Ft
Túlélőkönyv vezetőknek
borító: Túlélőkönyv vezetőknek>
890 Ft
Ide nekem a címlapot is
borító: Ide nekem a címlapot is>
990 Ft
A versenyképesség javítása együttműködéssel: regionális klaszterek
borító: A versenyképesség javítása együttműködéssel: regionális klaszterek>
990 Ft

Hasznos holmik