BÉTA OLDAL
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011
  • ISBN:
    978-963-33-8003-1

Metamorfózisok

A magyar jobboldal két évtizede

Olvass bele!
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2011
  • ISBN:
    978-963-33-8003-1
A kötet a magyar jobboldal elmúlt két évtizedét öleli fel, s mindenekelőtt a nemzeti, keresztény és jobbközép pártok viszonyának összefüggéseit elemzi. Többek között választ keres arra, hogy miért vált a piacgazdaság kiépítésének összekapcsolása a polgárosodással a jobboldali politika kiemelt céljává, és arra is, hogy mi jellemezte e téren a jobboldali kormányok teljesítményét.

A könyv a mögöttünk hagyott húsz év politikai folyamatainak feltárása során bizonyítja, hogy a baloldaliság és jobboldaliság tartalma, identitásképző ereje állandó változásban volt. Ebből adódóan a rendszerváltás sajátosságai a magyar jobboldalt többnyire olyan irányvonal követésére késztették, amely nem mindenben illeszkedett a 20. századi nyugati konzervativizmus főáramához.

A könyv a rendszerváltás utáni magyar jobboldal keletkezés- és átalakulástörténetének egyik lehetséges olvasata. A szerző szándéka szerint vitairat, amely szerencsés esetben hozzájárulhat a jobb- és baloldali szimpatizánsok egymással szembeni előítéleteinek oldásához is.

További ajánlatunk

Terrorism 3.0
borító: Terrorism 3.0>
1 990 Ft
A fény kialszik
borító: A fény kialszik>
2 999 Ft
A nyílt társadalom védelmében
borító: A nyílt társadalom védelmében>
1 990 Ft
VÉRT avagy a parlamenti kormányzás
borító: VÉRT avagy a parlamenti kormányzás>
2 290 Ft
2018
borító: 2018>
1 290 Ft
A politika alulnézetben
borító: A politika alulnézetben>
1 390 Ft
Hosszú menetelés - A FIDESZ-jelenség
borító: Hosszú menetelés - A FIDESZ-jelenség>
1 690 Ft
Média és demokrácia Magyarországon
borító: Média és demokrácia Magyarországon>
1 490 Ft

Hasznos holmik