Kemény István

Állástalan táncosnő

"Mindannyian Kemény István zakójából bújtunk elő" - mondtam egyszer, nyilván valamennyire elfogultan is. Ma sem gondolom másként, csak óvatosabban fogalmaznék: alig tudjuk kivonni magunkat hatása alól - legalább két, de inkább három költőgenerációt érintett meg és befolyásolt munkássága, melynek minden korszaka revelatív. Ugyanis Kemény újabb és újabb szabadságfokokat hódít meg, és csábítja is olvasóit ezek felé - más kérdés, hogyan tudunk élni vele. Pályája elején tudatosan és felszabadult játékossággal építette versvilágába a különböző mítoszokat, legendákat vagy akár a sci-fik kellékeit, majd lassanként saját mitológiává gyúrta össze őket, és egyre fesztelenebbül lett képes banálisnak ható mondatokat verssé formálni, vagy ahogy máig is tud és mer szándékosan verset „rontani": ezek a gesztusok mind a szabadság elemi igényéről és teljes megéléséről szólnak. Most pedig kezünkben tarthatjuk ezt a versgyűjteményt, mely Kemény István minden 1980 és 2006 között született versét tartalmazza szigorú kronológiai rendben. A versek első változatának keltezését alapul vevő sorrendiség pedig az eddig ismert kötetszerkezetekkel szemben egy merőben új narratívát is felmutat, egy új „történetet" mesél el - az újraolvasás lehetősége itt egy új olvashatóságot is jelent.