Sándor Anikó

Pillangó a vállamon

A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal... Éjjel-nappal tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnik a keménység, amellyel egész életemben azt üzentem a világnak, hogy erős vagyok. Ha egyszerűbben akarnám kifejezni, amit érzek, azt mondanám: itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek!

Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a hőség: levettem zárt, hosszú ujjú ruhámat, és felvettem egy ujjatlan, mélyen dekoltáltat. Majd jött a meglepetés, hogy tetszem - így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt. Ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet újra felkért egy táncra...

Édesanyám könyvtáros volt egy vidéki kisvárosban, és iskola után sokat vártam rá a munkahelyén. Egyszer elhatároztam, hogy a teljes gyerekkönyvtárat végigolvasom, válogatás nélkül. A pár év alatt aztán alaposan összenőttünk, a könyvek és én. Talán nem véletlen, hogy végül magam is az írást választottam hivatásul. 2011-ben végigjártam az El Caminót, ami új fejezetet nyitott az életemben. Egy másik, boldogabb élet kapuja tárult ki előttem, amely tele van csodával. Igaz történeteimmel szeretném másoknak is megmutatni, hogy igenis lehet ezt másképpen is...