Babiczky Tibor

Magas tenger

Mint sírba hulló földgöröngyök kopogása, szikárak a könyv mondatai. Mégsem gépiesen kattogó minimalizmus ez; nagyon is költői. Az eleven, fájdalmasan szép képek ellenpontozzák a baljós hangulatot. Fekete és vörös színben lebeg minden, az ébrenlét és az álom (vagy őrület?) határán, mintha egy azték piramistemplomot vizionálnánk, tetején a pap lüktető emberi szívet emel a magasba. Lüktet a valóságos város is, éli kegyetlen életét, nyomozónk pedig, aki egyben elbeszélő főhősünk, teszi a dolgát: üldözi a bűnösöket, kihallgatja a gyanúsítottakat. De közben minden gondolata, mozdulata merő fájdalom, hiszen a legnagyobb bűnös ő maga - nincs hová menekülnie, és sohasem nyerhet feloldozást. Hogy miért? Ennek a rejtélynek a megfejtése viszont már az olvasóra vár.