BÉTA OLDAL

A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt

 

Olvass bele!

„Attól félek, hogy a körülöttem lévőket jobban meg fogja viselni ez, mint engem. De én tudom, hogy kitárul előttem Tibet kapuja, hogy olyan dolgokat tapasztalhassak meg, amiket a későbbiekben a lehető legjobban tudok majd hasznosítani. Nincs bennem félelem, harag, kétség, nincsenek miértek, csak küzdés van, és akarat. Nem látok mást, kizárólag egy egészséges embert, akinek végig kell járnia egy utat, hogy aztán még egészségesebben folytathassa a tökéletes életet.” ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizálták a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin-limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseiből a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.

További ajánlatunk

Presser könyve 2.
borító: Presser könyve 2.>
4 599 Ft
A világ legboldogabb embere
borító: A világ legboldogabb embere>
2 299 Ft
A küzdelem könnyei
borító: A küzdelem könnyei>
1 990 Ft
Proliregény
borító: Proliregény>
2 490 Ft
Nujeen
borító: Nujeen>
2 390 Ft
Az elárult Japán
borító: Az elárult Japán>
2 000 Ft
Az évek iszkolása
borító: Az évek iszkolása>
1 890 Ft
T. SÓS VERA - Egy szobában gondolkodva
borító: T. SÓS VERA - Egy szobában gondolkodva>
89 Ft

Hasznos holmik