BÉTA OLDAL
apple store link google play link

Hillary

Az elvesztett elnökség

Olvass bele!
apple store link google play link

Hillary Clinton Amerika és a világ többi részének legnagyobb döbbenetére elbukott a cél előtt, pedig korunk különleges egyénisége, nevéhez történelmi elsőségek sora fűződik. Ő volt az első diáklány, aki Amerika legtekintélyesebb női főiskoláján beszédet mondhatott a diplomaosztón. Ő lett New York állam első szenátornője, s neki sikerült – saját szavaival élve – előbb „megkarcolni, majd át is törni az üvegplafont”, hiszen ő az első női politikus, aki egy jelentős amerikai párt elnökjelöltségének közelébe jutott, hogy aztán nyolc év múlva meg is szerezze azt, miként az elnökválasztáson is övé lett a szavazói, ám nem az elektori többség. De ahogy kétezerben Al Gore-nak, úgy mindez neki is sovány vigasz.


Avar János, egykori washingtoni tudósító könyve egy különleges
képességű nő rendkívüli pályafutását kíséri végig. Hillary személyében egy hihetetlenül felkészült, minden feladatát elképesztő alapossággal és céltudatosan végző embert ismerhetünk meg, aki kudarcait követően is mindannyiszor képes volt talpra állni. Negyedszázada tűri a lejáratási kampányokat, amelyekből rendre győztesen került ki – lenyűgöző módon kerekedik felül ellenlábasain törvényhozási meg hallgatásokon vagy épp televíziós vitaműsorokban. Egykori legyőzője – ma fő támogatója – egy másik történelmi elsőség birtokosa, Barack Obama, aki joggal nevezte őt a modern idők legfelkészültebb elnökjelöltjének. A kötet ennek bizonyítékait kutatja. Száraz politikai elemzések nélkül meséli el Hillary Clinton páratlan életútjának állomásait.

További ajánlatunk

Politika a jövőben
borító: Politika a jövőben>
3 899 Ft
Új világ született 1918-1923
borító: Új világ született 1918-1923>
1 700 Ft
The Hungarian Other
borító: The Hungarian Other>
2 200 Ft
A politika és a magyar fiatalok
borító: A politika és a magyar fiatalok>
1 290 Ft
21 lecke a 21. századra
borító: 21 lecke a 21. századra>
2 500 Ft
A politika alulnézetben
borító: A politika alulnézetben>
1 390 Ft
Csendes ulti
borító: Csendes ulti>
1 990 Ft
Volt egyszer MAGYAR autóbusz
borító: Volt egyszer MAGYAR autóbusz>
990 Ft

Hasznos holmik