BÉTA OLDAL

Egy kirúgott hírszerző emlékei

Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története

Olvass bele!

Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a már felfelé buktatott Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét, amelyben a többszöri életpályaváltás, szerelmek és magán­életi tragédiák mellett nyíltan és részletesen beszél arról, hogy
► milyen módszerekkel toborozta és képezte ki a hírszerzőket az Államvédelmi Hatóság a Rákosi-korszakban;
► hogyan élte meg a személyi kultusz éveit és mit csinált 1956-ban;
► milyen kényes feladatokat kellett elvégeznie hírszerzőként Londonban, majd itthon;
► mik voltak azok a szakmai ellentétek, amelyek miatt szakított a „Hivatallal”;
► hogy talált új életpályát az irányított sajtó világában, és miként tudósította a Népszabadságot Berlinből, Moszkvából, majd Bonnból;
► miért kezdeményezte a Kádár-interjút és hogyan érte el, hogy nyilatkozzon is neki az „Öreg”;
► hogy került Grósz Károly közelébe és miként élte meg a megalázó aradi találkozót Ceaușescuval.

További ajánlatunk

Köszönöm, Prospero!
borító: Köszönöm, Prospero!>
2 599 Ft
A szavak ereje
borító: A szavak ereje>
2 799 Ft
Vér és pezsgő
borító: Vér és pezsgő>
2 590 Ft
Miért éppen Gyöngyöspata?
borító: Miért éppen Gyöngyöspata?>
790 Ft
Jó társaságban
borító: Jó társaságban>
1 990 Ft
Hölgy alkalmi kísérőt keres
borító: Hölgy alkalmi kísérőt keres>
2 290 Ft
T. SÓS VERA - Egy szobában gondolkodva
borító: T. SÓS VERA - Egy szobában gondolkodva>
89 Ft
SÁROSI BÁLINT - Tévhitek oszlatója
borító: SÁROSI BÁLINT - Tévhitek oszlatója>
89 Ft

Hasznos holmik