BÉTA OLDAL

Lánykereskedők

Olvass bele!

A szexrabszolgaságról, a pedofilokat kiszolgáló bűnszövetkezetekről, az új, kifejezetten kelet-európai típusú maffiák kegyetlenségéről szól William G. Winkler hatodik regénye, mely nagy valószínűséggel a legkeményebb krimi, ami valaha magyar nyelven megjelent. Sötét világ idegborzoló hitelességgel ábrázolva, ami a szerző korábbi műveit is jellemző alapos helyismeret és gondos kutatómunka eredménye.

A sebesen pergő, fordulatos történetnek Budapest, Köln, München, valamint Erdély és Oroszország a helyszínei. Válogatott nehézfiúk, kíméletlenül kihasznált és rettegésben tartott örömlányok és a tökéletes ártatlanságból elrabolt és pokoli létre ítélt gyerekek a szereplők. És néhány – mindig hátrányban és késésben lévő – magyar és német nyomozó, akik csaknem esélytelenek az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező és több országban is nyilvánosházak hálózatát működtető keleti bűnszövetkezettel és annak mindenható főnökével szemben.

A küzdelem egyenlőtlen, az emberi élet olcsó, a szerencse csak nagyritkán szegődik a jófiúk mellé. Így, akárcsak a Frankfurtban élő szerző előző true crime könyveiben, a szerelmesek egymásra találnak ugyan, de a happy end most is elmarad. És jóllehet a feszültség egy pillanatra sem csökken, az olvasó mégis azzal a nyugtalanító érzéssel teszi le ezt a könyvet, hogy a hétfejű sárkány néhány fejét levágták ugyan, de gyorsan újak nőhetnek helyettük.


A regény a krimi- és a tényirodalom kedvelői közül is csak az erős idegzetűeknek ajánlott. Megszületése mégis a lehető legidőszerűbb, amennyiben ma a terrorizmus és a korrupció mellett alighanem a lánykereskedelem és a pedofil hálózatok burjánzása a legnagyobb veszély, amely a nyugati civilizációt fenyegeti.

További ajánlatunk

Az utolsó szeánsz
borító: Az utolsó szeánsz>
2 590 Ft
A lelked bennem
borító: A lelked bennem>
2 590 Ft
Mint az árnyék
borító: Mint az árnyék>
1 990 Ft
Szellemek a fejben
borító: Szellemek a fejben>
1 980 Ft
A túlélő
borító: A túlélő>
1 990 Ft
Gyilkosság a tengeren
borító: Gyilkosság a tengeren>
2 290 Ft
Andalúziai szerető
borító: Andalúziai szerető>
2 290 Ft
A tetovált lány
borító: A tetovált lány>
1 990 Ft

Hasznos holmik