Háy János

Napra jutni

A Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé.
Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok. Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket. Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.