BÉTA OLDAL

A Viszkis és én

Olvass bele!

A Viszkis társaként Orbán Gábor tizenhárom bankrablást követett el, nyolc évet töltött fegyházban. Ambrus Attilát ő beszélte rá az első igazi bankrablásra.
A kétezres években elkezdett, de csak egy évtizeddel később befejezett visszaemlékezéseinek megírását eredetileg ezzel indokolta: "Elegem lett a Viszkis hazugságaiból!". Az eredmény több lett ennek bizonyításánál, noha a Kis Viszkisként is ismert szerző beszámolója alapján se az utolsó „meló”, se a lebukás, se a bírósági eljárás nem úgy történt, ahogyan azt a Viszkis állítja.
Orbán, aki magát is önkritikusan ábrázolja a könyvben, volt tettestársát nagyon is esendő emberként, nagyon is hús-vér figuraként mutatja be. A klotyót ebben a könyvben egyszer sem hívják toiletnek. Az viszont megtudható, hogy a sitten kiből és miért lesz csicskás, és kiből lesz nagymenő. Meg hogy utóbbiak milyen „féket” használnak a perverz aktusokra kényszerített köcsög bosszújának elkerülésére. Meg még az is, hogyan lehet egy év elzárást kapni mobiltelefon használatáért. Orbán a legjobb bűnügyi riporterekére emlékeztetően pörgős és olvasmányos stílusban képes előadni a viszkis rablások krónikáját, majd a jogerős ítéletet megelőző és követő börtönélményeket. Aztán, amikor a részletek egy nagyobb képpé állnak össze, láthatóvá válik a 21. századi magyar Gulág. Így lesz ez a könyv döbbenetes kordokumentum, hiteles portré a rendszerváltás utáni Magyarország talán legkevésbé ismert arcáról.

További ajánlatunk

Bálint Gazda a százéves kertész
borító: Bálint Gazda a százéves kertész>
2 590 Ft
Rettenetes örömeim
borító: Rettenetes örömeim>
2 490 Ft
Sötét örvénybe süllyedek - Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1914-1919
borító: Sötét örvénybe süllyedek - Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1914-1919>
3 190 Ft
Szerelmem, Albert Györgyi
borító: Szerelmem, Albert Györgyi>
1 190 Ft
Magánügy
borító: Magánügy>
2 590 Ft
Jókedvet adj!
borító: Jókedvet adj!>
1 990 Ft
Játszd újra, Diane
borító: Játszd újra, Diane>
1 890 Ft
VAJDA GYÖRGY - Akit az olajválságnak köszönhetünk
borító: VAJDA GYÖRGY - Akit az olajválságnak köszönhetünk>
89 Ft

Hasznos holmik

A PHP Error was encountered

Severity: Core Warning

Message: Module 'soap' already loaded

Filename: Unknown

Line Number: 0

Backtrace: