BÉTA OLDAL

Életmesék

világhírű zsidó honfitársainkról

Olvass bele!

Magyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek, mint a többiek, akcentussal beszélték azt a nyelvet, amelyen világszerte feltűnést keltő alkotásaikat publikálták, és már azért is furcsa lények voltak, mert a túlnyomó többségük a földkerekségnek nemcsak ugyanabból a városából, Budapestről, hanem annak azonos részéből is, azaz Pestről származott. Mi több, a fizikusok, matematikusok, akikre először alkalmazták a marslakó nevet, a városrész alig két-három tanintézetéből érkeztek.
Számítógép, hologram, golyóstoll, tévéképcső, és még az átkozott atombomba is az ő szellemi teljesítményüket dícséri. De nem csak a természettudományok területén remekeltek. Gyakorlatilag ők teremtették meg Hollywoodot és vele a modern filmgyártást, és ami esetleg némelyeket meglep, a sportban is szép számmal akadtak kiválóságaik.
A könyv harmincnyolc életrajza között szerepel az első magyar világbajnoké, az első (és egyben második) magyar olimpiai bajnoké, no meg azé a sportdiplomatáé, aki a NOB héttagú alapító bizottságának tagjaként fontos szerepet játszott az újkori olimpiák létrejöttében. Érdekes emberek, fantasztikus életutak a Casablanca rendezőjétől, aki többtucat filmet forgatott itthon is, a szamítógép szellemi atyjáig. Elképesztő intellektuális és fizikai kalandok teszik, hogy ez a könyv, mely világhírű zsidó honfitársaink életútját mutatja be, olyan olvasmányos, mint egy kalandregény.

További ajánlatunk

Az utolsó mérföld
borító: Az utolsó mérföld>
1 890 Ft
Mire való ez a gomb?
borító: Mire való ez a gomb?>
2 590 Ft
Gálvölgyi 70
borító: Gálvölgyi 70>
2 590 Ft
A mi 56-unk
borító: A mi 56-unk>
1 999 Ft
Magánügy
borító: Magánügy>
2 590 Ft
Magyar szeretők
borító: Magyar szeretők>
1 990 Ft
Zárójelentés
borító: Zárójelentés>
720 Ft
Értékteremtők 2012
borító: Értékteremtők 2012>
990 Ft

Hasznos holmik