BÉTA OLDAL

Filoména

Olvass bele!

Piatok Milka nem volt szent, mint Filoména, akiről a becenevét kapta, ám tiszta és őszinte lány volt. Igaz, az ő küzdelmei eltérőek voltak a szentétől, de tovább tartottak és fokozatosan, alattomosan rombolták a fiatal lány lelkét, önérzetét és nem utolsósorban a testét.
A lányka egy bányászfalu ínséges körülményeiből indul göröngyös útjára. Cselédként, nőként, feleségként és anyaként is igyekszik kitörni megalázó helyzetéből és a sorsát kísérő férfiak által akarva-akaratlan rákényszerített alárendelt szerepkörből. Szerelmek, legendák, megközelíthetetlen szellemek és nagyon is eleven alakok tűnnek fel Filoména életében. Kudarcainak sora utolsó leheletéig kíséri.
Bár ebből a regényből nem árad a múlt század eleji női írókra jellemző feminizmus, nyilvánvaló a társadalomkritika, a szociális problémák és a társadalmi osztályok közötti áthatolhatatlan akadályok bemutatásának igénye.

Az akkor 28 éves írónő ezzel a könyvével megnyerte az Athenaeum kiadó 1920-as pályázatát. Ez volt az első regénye, mely Filoména keserű életútja ellenére, lírai nyelvezetével meghódította az olvasót és a Nyugat írói között is elismerést vívott ki.
Virginia Woolf a Saját szoba című esszéjében megjegyzi, hogy a női íróknak ki kell fejleszteniük azt az elbeszélésmódot, amely a női regények sajátja lehet. Kosáryné Réz Lola bizonyosan teljesítette ezt a feladatot egyedi hangvételű könyveiben. Berkes Imre író, újságíró a Vallomások egy nagyon szép regényről című esszéjében írta: "Hónapokkal ezelőtt olvastam a Filoménát, Kosáryné Réz Lola regényét, a napokban újra átlapoztam, s ugyanolyan mély hatást tett rám, mint első ízben. Mi ennek a titka? Kétségtelenül az írónő művészete. Tökéletes íráskészsége, amellyel a kíváncsi elmét és az érzékeny szívet egyaránt megfogja, rajongó szeretete, amellyel tárgyába belemerül; ideges, de finom érzékenysége."

Az Atlantic Press Kiadó Női remekírók sorozatának ötödik kötetével Kosáryné Réz Lola írói nagysága előtt tisztelgünk.

További ajánlatunk

Volt egyszer egy varrodám
borító: Volt egyszer egy varrodám>
4 299 Ft
A hopik könyve
borító: A hopik könyve>
2 299 Ft
Rendszerújra
borító: Rendszerújra>
2 590 Ft
Messziről jött magzatok
borító: Messziről jött magzatok>
1 790 Ft
Tíz igaz történet 2
borító: Tíz igaz történet 2>
1 590 Ft
Gyertek este kilencre
borító: Gyertek este kilencre>
650 Ft
Sárbogárdi Jolán - A test angyala
borító: Sárbogárdi Jolán - A test angyala>
1 690 Ft
Esti
borító: Esti>
2 530 Ft

Hasznos holmik

A PHP Error was encountered

Severity: Core Warning

Message: Module 'soap' already loaded

Filename: Unknown

Line Number: 0

Backtrace: