BÉTA OLDAL

Életfelfogás, szorongás, halálfélelem

Olvass bele!

PDF formátumú e-könyv.

A halál kérdéskörét régen nagy misztikum és homály fedte, egyszóval tabu-téma volt. A XX. század utolsó éveiben, valamint századunkban a halál, a nagy érdeklődést kiváltó témák között van, de mivel, kevés a kézzelfogható eredmény az emberi én, az öntudat halál utáni sorsát illetően, ebből a szempontból, még mindig egyfajta titokzatosság veszi körül a megszűnés folyamatát. A szerző, dr. Simon-Székely Attila, az általános lét ismeretelméleti és logikai kutatója, valamint a tudat-pszichológia szakértője.

A kiadvány, mely hiánypótló munka, első felében, a halál folyamatának érdekfeszítően vázolt, sokszempontú tudományos ismertetését találjuk. A második részben pedig, Kenneth Ring professzor, a világhírű, amerikai tanatológus, halálközeli élmény-kutató javaslatára, a szerző által megalkotott, új pszichológiai teszttel, budapesti és marosvásárhelyi mintán végzett, a különböző, sajátos szükségletű (sérült), súlyos beteg, valamint magas intelligencia hányadossal rendelkező emberek életfelfogásáról, életszemléletéről, általános szorongásairól és halállal kapcsolatos félelmeiről szóló felmérést találjuk. A könyv végén található, a szerző és Kindrusz Pál statisztikus által, nagy szakértelemmel összeállított matematikai statisztikai részt, nagy haszonnal forgathatják, több szakterület hallgatói és oktatói is.

További ajánlatunk

Életünk mellékszereplői
borító: Életünk mellékszereplői>
2 490 Ft
20 önismereti kérdés és válasz
borító: 20 önismereti kérdés és válasz>
2 599 Ft
Mitől lesz tartós a szerelem?
borító: Mitől lesz tartós a szerelem?>
1 900 Ft
Generációk harca
borító: Generációk harca>
2 399 Ft
Változtasd meg a gondolkodásod, és megváltozik az életed!
borító: Változtasd meg a gondolkodásod, és megváltozik az életed!>
3 970 Ft
Jézus és a rock and roll
borító: Jézus és a rock and roll>
2 390 Ft
Bátraké az erő
borító: Bátraké az erő>
2 290 Ft
A boldogság receptje
borító: A boldogság receptje>
2 290 Ft

Hasznos holmik